Kiállítás
  /  2022.07.22.  /  

Az álomvilág peremén

S/ALON BUDAPEST Tervezői Pályázat

Valósítsd meg legmerészebb álmaidat a S/ALON BUDAPESTEN!

Eseményünk egyik legfőbb célja, hogy széleskörű párbeszédet indítsunk, és megjelenési lehetőséget biztosítsunk olyan designipari szereplőknek és kreatív szakembereknek is, akik önálló kiállítóként nem feltétlenül jelennének meg egy ilyen nagyszabású tematikus kiállításon. Ennek egyik eszközeként újból meghirdetjük saját szervezésű Tervezői Pályázatunkat, melynek keretein belül idén is több tehetséges tervező, lakberendező, stylist vagy tervezőcsapat mutatkozhat be a nagyközönség előtt 2022. szeptember 23-25. között a Budapest Arénában.

Felkeltettük érdeklődésed? Akkor olvass tovább, hiszen cikkünkből többet is megtudhatsz a kezdeményezés hátteréről, a tematikáról és a pályázás menetéről is! Annyit elárulhatunk, hogy az idei pályázat témájához garantáltan mindenki tud kapcsolódni.

2019-es pályázatunk nyertesei saját maximalista víziójukat valósíthatták meg az eseményen. 2021-ben vendégtervezőnk, Wendy Morrison lélegzetelállító, kézzel csomózott Pink Moon gyapjúszőnyege volt a pályázat központi eleme, idén pedig a tudatunk felé fordítjuk a figyelmünket.

Tematika: Hypnagogia

A hipnagógia az ébrenlétből az alvásba való átmenet állapota, mikor egyszerre vizionálunk és gondolkodunk. Az ébrenlét és az alvás határvidéke, ahol különféle érzetek, víziók és hallucinációk jelennek meg az elménkben, azonban még nem szakadtunk el teljesen a racionalitástól, nem merültünk el egészen az álmok tengerében.

The Persistence of Memory, Salvador Dali

Az idei tervezői pályázat keretein belül olyan koncepciókat várunk, melyek a valóság és az álomvilág közti diffúz kapcsolódást ragadják meg, illetve ültetik át egy realizálható installációba vagy enteriőrbe. A pályázat a kreatív képzelőerő, az álomszerű látomások, a pszichedelikus élmények, az optikai illúziók és a szabad asszociáció fogalmai köré szerveződik.

Bal: Moooi Serpentine Lamp, jobb: Objects of Desire: Surrealism and Design 1924 – Today, Vitra Design Museum

Berendezett enteriőrök vagy progresszív összeállítások

Terveink szerint idén négy különálló térben négy tervezőnek vagy tervezőcsapatnak biztosítunk megjelenési lehetőséget egy-egy 8*4 méteres térben. A 32 négyzetméteres teret a nyertesek saját elképzeléseik szerint rendezhetik be: tematikának megfelelő enteriőrt vagy absztrakt installációt is létrehozhatnak.

Fairmont Quasar Hotel, Design: Marcel Wanders

A pályázati kiírásban szereplő képanyag inspirációként szolgál, nem elvárás az ott megjelenő ábrázolási formák, eszközök és megoldások átemelése. Az értékelés során elsősorban az eredetiséget, kreativitást, színharmóniát, részletgazdagságot és a koncepcióalkotást díjazzuk.

Bal: Technicolor Dream 01, Ouum Studio, jobb: Restaurant Varna, design: Verner Panton

Jelentkezés

Amennyiben szeretnél részt venni a tervezői pályázaton, olvasd el figyelmesen a pályázati kiírást (melyet ide kattintva letölthetsz), valamit a nyomtatványunkat, utóbbit pedig a kiírásban megjelölt tervekkel együtt, kitöltve küldd el számunkra a kapcsolati e-mail címünkre!

The Dream, Henri Rousseau

A legjobb pályázati anyagokat a S/ALON BUDAPEST szakmai csapata választja ki a pályamunka minősége, tartalma és alkalmassága alapján. A nyertes pályázók a S/ALON BUDAPEST 2022 csapatának és a kiállítók által felajánlott termékek segítségével koncepciótervüket a kiírásnak megfelelően a szeptemberi rendezvényen megvalósíthatják. A nyertes pályázók ezen felül az esemény mindhárom napján személyesen is képviselik majd munkájukat, így a bemutatkozáson túl értékes kapcsolatokat is kialakíthatnak.

A pályázatok beérkezésének határideje: 2022. augusztus 22.
Eredményhirdetés: 2022. augusztus 29.
S/ALON BUDAPEST: 2022. szeptember 23-24-25.

2022.07.22.

KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK

Vissza a blog főoldalra
Hogyan lehet ikonikus alkotásokat és stílusokat kortárs formába önteni?
/ Portré

Hogyan lehet ikonikus alkotásokat és stílusokat kortárs formába önteni?

Interjú Kiss Attilával, a The Up Design alapítójával
Karakteres trendek színes egyéniségeknek
/ Trend

Karakteres trendek színes egyéniségeknek

S/ALON BUDAPEST stílusterek
mutass meg mindent!