Resident Art Budapest

A Resident Art kortárs művészeti ügynökség 2016 óta működik. Az ügynökség célja, hogy a kortárs művészetet személyessé és érthetővé tegye azok számára, akik érdeklődnek iránta, de nem találják a kapcsolatot ezzel a világgal. Az ügynökség főként fiatal képzőművészeket kuatat fel és mutat be a nagyközönség számára. Schneller János művészettörténész és Bánki Ákos fesőművész 2018-ban hozták létre a vállalkozást, melyet azóta ketten vezetnek. 2018-ban magalapították a Resident Art Fair kortárs művészeti vásárt, ahol nagy mennyiségben értékesítik fiatal, feltörekvő és már befutott művészek alkotásait.

2019 óta szervezik a Garten Balaton kortárs művészeti hetek programsorozatot, ahol a képzőművészeti kiállítások mellett számos kortársművészeti programot szerveznek a Balaton északi partjának néhány településén. A vásárok mellett fiatal művészeket menedzselnek, legújabban egy elfeledett életmű bemutatásán és publikálásán munkálkodnak. Büszkék arra, hogy sok érdeklődőnek hitelesen tolmácsolják a kortárs képzőművészetet. Sokan náluk vásárolták meg életük első egyedi alkotását, és sokan rajtuk keresztül léptek be a képzőművészet kissé zárt világába.

Weboldal

residentart.com/

Elérhetőség

+36 30 590 5327
hello@residentart.com
https://www.facebook.com/ResidentArtBudapest/
https://www.instagram.com/resident_art_budapest/

ITT Találod

Budapest, Horánszky u. 5, 1085

 

marble